Főelőadók

 
 
ifj. Csomós József | ifjúsági referens | délelőtti előadás

32 évvel ezelőtt a Vagyok azt mondta, hogy legyek, azóta keresem azt, hogy valójában ki is vagyok. Ebben a keresésben már vannak eredményeim, lassan egészen jó kérdéseket tudok feltenni önmagammal kapcsolatban, a kérdéseknek egy kicsinyke részét pedig már sikerült is megválaszolnia Valakinek és valakiknek. A szerepeim világosak: férfi, férj, édesapa, munkatárs, barát, református lelkész, CSP főelőadó (habár ez utóbbival kapcsolatban most legtöbb a kérdés bennem). A világos szerepek mellé sokszor társul sok kétség, félelem, s ebben egyedül az Isten szava hozhat fényt és világosságot. Nem hiszem, hogy tudok majd válaszolni minden kérdésedre, ezért meg sem próbálom. Inkább abban szeretnék segíteni, hogy ezen a Csillagponton merjük együtt feltenni a kérdéseinket önmagunkról, Istenről, s e kettőnek a minőségi kapcsolatáról. Aztán együtt reméljük, hogy a válasz is megérkezik rá, s létrejön a nagy találkozás önmagunkkal, a másikkal és Vele.

 

Horváth Levente | református lelkipásztor | esti áhitat

Kolozsváron élő református lelkipásztor vagyok. Feleségemmel négy fiú és egy lány boldog szüleiként „Istenből élünk”. 

Gyülekezeti lelkész voltam Marosvásárhelyen 5 évig, majd Istvánházán 2 évig. Pár évig a Kolozsvári Református Kollégium vallástanára, majd a Vallástanárképző Teológiai Kar előadó tanára, két évig az IKE első erdélyi titkára, a 90-es években a Koinónia Könyvkiadó alapítója és a Genéziusz Társaság diákmissziójának elindítója-szervezője voltam. 1993-ban diák-barátaimmal összefogva újraindítottuk (száz évvel a megalapítása után) Dr. Kecskeméthy Istvánnak az erdélyi ébredés atyjának lapját, a Kis Tükröt, amit valamikor egész Magyarországon terjesztettek. 

1993 óta missziói lelkész vagyok: a Református Mentő Misszió és a Bonus Pastor Alapítvány szenvedélybeteg- és alkoholfüggők missziójának vagyok a vezetője. 

2007-ben néhány barátom támogatásával megalapítottam a Trans-Silvanus Intézetet azzal a céllal, hogy bibliaiskolaként működtessük, főleg „laikus” missziói, evangélizációs és diakóniai munkatársak szakmai és gyakorlati képzése érdekében. 

2009-ben védtem meg Walesben a doktori disszertációm, amit az erdélyi református egyház 1895-1950 közötti missziófogalmának vizsgálatáról írtam. 

Hobbiként irodalmat, teológiát, néha filozófiát olvasgatok.

 

Thoma László  | református lelkipásztor | nyitó istentisztelet

Thoma László vagyok, férj, 3 gyermek édesapja. Református lelkipásztorként jelenleg Budapest-Gazdagréti Református Gyülekezetben szolgálok. Alapvető közegem a zene, a ritmus, a dicsőítés minden kreatív formában. Lételemem a mozgás, szívesen foglalkozom dramatikus önismereti módszerekkel is (pszichodráma, bibliodráma). A gyülekezeti életben az állandó nyüzsgést, az életet szeretem. Leginkább pedig azt, hogy ennek az életnek a forrása közöttünk Isten jelenléte és az Ő szeretete. Azért szeretek leginkább fiatalok között szolgálni, mert fontos számomra az őszinteség, a nyitottság, a befogadás és a változásra való hajlandóság.

 

Bella Péter  | református lelkipásztor | záró istentisztelet

Első generációs református vagyok azaz kívülről kerültem ebbe az egyházba, de az enyém lett, amikor én Krisztusé lettem. Ha a múltam kell, azok a zalai dombok, a panelház lépcsője, a kicsi, de annál aktívabb család. Ha a jelenem, akkor az a nemrég indult misszós gyülekezet Győr mellett, a könyveim, a fotóim, az esküvői készülődés. Ha a jövőm? Az még titok előttem is.

Tíz éve az első Csillagponton az elvégzett egyetem és a kezdődő szolgálat között állva hallgattam a záró istentiszteletet, nem tudtam, mi lesz velem. Most nem hallgatni fogok, hanem szólni arról, hogy Isten jól tudja, mindig tudja, hogy mi lesz velünk.