Szállás
Mindenképp hozz magaddal hálózsákot! (Akkor is, ha egészségügyi okokból neked fedett szállásod lesz.)
Sátorfások
Verd fel nálunk a sátrad! A részvételi hozzájárulás a területhasználatot is magában foglalja.
Fedett szállás a Csillagpont területén belül
A tábor helyszínén korlátozott számban áll rendelkezésre fedett szállás. Ezeket elsősorban fogyatékkal élő résztvevők, fellépők, kiemelt vendégeink és a Csillagponton megterhelő, fizikai munkát végző önkénteseink részére tartjuk fenn. A fennmaradó fedett szállásokat a Csillagpont önkénteseinek, kisgyermekkel érkező családoknak illetve azon résztvevőknek szeretnénk biztosítani, akik egészségügyi állapotuk miatt nem tudnának sátorban aludni. A főiskola mellett a mezőtúri református kollégiumban igényelhetnek szállást a kisgyermekekkel érkezők. A fedett szállást igénylő résztvevőknek e-mailben küldünk egy űrlapot, amelynek kitöltésével kérjük a fedett szállás iránti igény pontosítását és megerősítését. Ezúton is szeretnénk jelezni, hogy a fedett szállást igénylő űrlap kitöltése nem jogosít automatikusan fedett szállás használatára. Az igények összesítése után a szervezők tájékoztatnak az igénybe vehető szállásokról.
Fedett szállás a Csillagpont területén kívül
A tábor közelében több féle külső szálláshely is található. Az alábbi információkkal szeretnénk segíteni azokat a résztvevőket, akik mindenképpen fedett szállást szeretnének igénybe venni vagy a tábor területén kívül szeretnének megszállni. A külsős szálláshelyek foglalásában és a külső szállás költségeinek térítésében sajnos nem áll módunkban segíteni.
Cím:Gyomaenrőd 5550 Kossuth u.8
Telefonszám: 06 30 525 33 67
Cím: Gyomaendrőd 5550 Dobó István u. 34.
Telefonszám: 06 30 222 17 49
Cím: Gyomaendrőd 5550, Templomzug
Telefonszám: 06 30 211 33 60
Cím: Szarvas 5540 Bem J. u. 8
Telefonszám: 06 30 999 35 12
Cím: Szarvas 5540, Motyói Szőlők 72/2
Telefonszám: 06 20 915 76 62
Cím: Békésszentandrás 5561 Gondolaposi üdülősor
Telefonszám: 06 30 358 63 94
Cím: Törökszentmiklós 5200 Budai Nagy Antal u. 1.
Cím: Törökszentmiklós 5200 Szent Erzsébet u. 13
Cím: Túrkeve 5420 Tóth Ferenc u.17
Telefonszám: 06 20 380 17 92